Előljáróban annyit, hogy a XX. sz. 70-es éveinek végén a dekolonizációs folyamat gyakorlatilag lezárult, nem maradtak „igazi” gyarmatok.

Mi a gyarmat, illetve a szó pejoratív mellékjelentése miatt inkább nevezzük így, a külbirtok?

Külbirtok minden olyan terület mely valamely ország főhatalma alá tartozik, anélkül, hogy része lenne az illető országnak. A gyarmat szó, amennyiben a külbirtok szó jelentéstartalma – pejoratív - részeként használjuk, így lehetne meghatározható: minden olyan terület, mely AKARATA ELLENÉRE valamely ország főhatalma alá tartozik, anélkül, hogy része lenne az illető országnak.

Mindenesetre a továbbiakban külbirtokokról fogok beszélni.

A dekolonizációs folyamat – a közhiedelemmel ellentétben - nem feltétlenül jelenti azt, hogy a külbirtokok elnyerik függetelnségüket, bár történelmileg ez volt a jellemző. A dekolonizáció lényege nem a függetlenség elnyerése, hanem az, hogy egy adott gyarmati terület szabadon foglalhasson állást saját alkotmányos státuszáról, azonban a szabad állásfoglalás nem feltétlenül függetlenséget jelent, hanem esetleg csatlakozást az eredeti gyarmattartó hatalomhoz vagy akár a külbirtoki státusz fenntartását is jelentheti.

Az ENSZ gyarmati listája

Az ENSZ nyilvántart egy dekolonizációs listát, mely 16 területet tartalmaz, ezeket tartja az ENSZ gyarmatoknak:

Amerikai Szamoa – „gyarmattartó”: USA

Amerikai Virgin-szigetek – „gyarmattartó”: USA

Anguilla – „gyarmattartó”: Egyesült Királyság

Bermuda – „gyarmattartó”: Egyesült Királyság

Brit Virgin-szigetek – „gyarmattartó”: Egyesült Királyság

Falkland-szigetek – „gyarmattartó”: Egyesült Királyság

Gibraltár – „gyarmattartó”: Egyesült Királyság

Guam – „gyarmattartó”: USA

Kajmán-szigetek – „gyarmattartó”: Egyesült Királyság

Montserrat – „gyarmattartó”: Egyesült Királyság

Nyugat-Szahara – „gyarmattartó”: nincs

Pitcairn-szigetek – „gyarmattartó”: Egyesült Királyság

Szent Ilona – „gyarmattartó”: Egyesült Királyság

Tokelau – „gyarmattartó”: Új-Zéland

Turks- és Caicos-szigetek – „gyarmattartó”: Egyesült Királyság

Új-Kaledónia: – „gyarmattartó”: Franciaország

Sajnos a lista elsősorban aktuálpolitikai indíttatású, s vajmi kevés köze van a fogalmi tisztasághoz, sőt sokszor a tényekhez is, mint ez a továbbiakban nyilvánvalóvá fog válni. A leginkább mellbevágó példa Nyugat-Szahara szerepeltetése a listán, melynek nincs gyarmattartója! Gyarmat gyarmattartó nélkül – „kissé” vicces...

De Nyugat-Szaharáról már írtam külön, a továbbiakban nem ismételném magamat.

De térjünk vissza az eredeti témához! A dekolonizációs folyamatban, mivel a gyarmattartás negatív fogalommá vált, minden gyarmattartó hatalom igyekezett gyarmatait megfosztani gyarmati jellegüktől. Ennek legelterjedtebb példája természetesen az volt, hogy a gyarmat egyszerűen független, szuverén állammá vált. Ezek az esetek nyilvánvalóak, ezért nem fogok velük foglalkozni.

Azonban a volt gyarmatok kis részénél ez valamilyen okból nem volt lehetséges (jellemző ok: az illető gyarmat lakossága nem akart független államiságot), így a megoldás más lett.

Az egyik megoldás: integrálás a volt gyarmattartó országba. Azaz a volt gyarmat szerves része lesz a volt gyarmattartónak, annak területi egysége, ennek minden következményével együtt, tehát: a volt gyarmat lakosai ugyanolyan állampolgárok lesznek, mint a volt gyarmattartó lakosai, ugyanolyan jogokkal. A fontos pillanat ebben természetesen az ÖNKÉNTESSÉG, hiszen volt már eset arra, hogy egy gyarmattartó hatalom gyarmatát saját szerves részének nyilvánította a lakosság megkérdezése nélkül. A jó példa erre például Algéria, mely az akkori francia alkotmányjog értelmében Franciaország szerves része volt, azonban ez a státusz nem elégítette ki a helyi lakosokat, hiszen azt nem ők választották, ezért a függetlenségért harcoltak. Tehát a volt gyarmattartó területébe való szerves integráció akkor tekinthető valóban dekolonizációnak, ha azt szabad és demokratikus népszavazás vagy más demokratikus véleménynyilvánítás előzi meg. Jellemző, hogy az ENSZ általában el szokta fogadni az ilyen integrálást, a szabadon a volt gyarmattartó területébe történő beolvadást választó volt gyarmatokat az ENSZ leveszi a „gyarmatok listájáról”. Jelenleg az egyetlen ilyen vitás eset az ENSZ-listán Új-Kaledónia, melyről szó lesz majd az egyes esetek leírásánál.

A másik gyakori megoldás, hogy a volt gyarmat szabadon megszavazza, hogy megtartja „gyarmati” státuszát, azaz se a függetlenséget nem választja, se az anyaországba való beolvadást: megtartja az anyaország főhatalmát, de attól különálló egységként kíván a jövőben működni, jellemzően valamilyen fokú önkormányzat mellett. Ezek az esetek az ENSZ-lista meginkább fogalmilag tisztátlan pontjai! Egyes ilyen esetekben az ENSZ leveszi az illető területet a gyarmatok listájáról, amikor az illető terület önkormányzat létrehozása mellett szabadon arra szavaz, hogy meg kíván maradni a volt gyarmattartó főhatalma alatt. Más esetekben hiába szavaz az illető volt gyarmat ugyanerre, az ENSZ ezt nem ismeri el. Sajnos, ez általános irányelvek nélkül, „hasraütéses” alapon zajlik, ezért is jellemző, hogy az ENSZ gyarmati listáját nem szokás túlságosan komolyan venni.

Van amit viszont az ENSZ végképp nem fogad el: ha egy terület úgy akar megmaradni volt gyarmattartója főhatalma alatt, hogy még önkormányzatot sem akar. Bár ez nagyon ritka, Tokelau példája bizonyítja, hogy ilyen is lehetséges. Ezt a mindenképpen erősen humorosnak mondható esetet Új-Zéland alatt fogom elemezni.

Lássuk tehát a konkrét eseteket! Először azokat az eseteket, ahol úgynevezett asszimetrikus föderációs megoldásokat látunk, így nem is tisztázott, hogy valóban beszélhetünk-e külbirtokokról vagy más fogalmat kellene használni.

Dánia

Feröer-szigetek

terület: 1 399 km²

lakosság: 49 006 fő

Grönland

terület: 2 166 086 km²

lakosság: 57 600 fő

Dánia a kisebb gyarmattartók közé tartozott, bár a világ minden részén voltak kis területű gyarmatai. Ezeket a legtöbb esetben pénzért eladta, a utolsó „igazi” gyarmatát, a karibi Virgin-szigetek nyugati részét („Dán Nyugat-India”) 1917-ben adta el az USÁ-nak 25 millió dollárért.

A II. vh. után megmaradt 2 külbirtokot a dán kormány új rendszerbe szervezte. E szerint a Dániai Királyság három egyenlőtlen részegységből áll: a fő rész Dánia, a két további rész pedig a Feröer-szigetek és Grönland. Dánia alkotmánya kiterjed mind a három részre, s Dánia kormánya nemzetközi jogilag képviseli az egész királyságot, azonban a két résznek külön kormánya is van, mely a területek belső ügyeiben kizárólagos hatalommal bír. Mindkét terület 2-2 tagot választ Dánia parlamentjébe, azonban saját parlamenttel is rendelkeznek. A 2 területet is érintő kérdéseket Dánia parlamentje addig meg sem vitathatja, míg a területek kormánya nem adja meg véleményet az adott kérdésről. Mindkét terület jogosult bármikor kimondani a függetlenségét.

Dánia EU-tagsága ellenére, a Feröer-szigetek nem része az EU területének, Grönland pedig az egyetlen terület, mely egykor EU-terület volt, azonban kilépett az EU-ból. Mivel egykor EU-terület volt Grönland, megmaradt speciális státusza, az „EU tengerentúli területe”, ami azt jelenti, hogy az EU-szabályok egy minimális korlátozott része érvényes rá. A feröeriek nem számítanak EU-állampolgároknak, a grönlandiak igen, azonban az Európai Parlamentet érintően csak akkor van választójoguk, ha elköltöznek Grönlandról valamely EU-tagállamba, mivel Grönlandnak – lévén nem része az EU-nak – nincs képviselete az Európai Parlamentben.

Hollandia

Aruba

terület: 193 km²

lakosság: 103 065 fő

Holland Antillák

terület: 800 km²

lakosság: 197 041 fő

Hollandia rendszere hasonló Dániáéhoz, azonban a holland alkotmányjog pontosabb szervezeti kereteket fogalmazott meg e tekintetben.

A Hollandiai Királyság 3 részországból áll: ezek Aruba, a szűken vett Hollandia, s a Holland Antillák. A Hollandiai Királyságnak külön alaptörvénye van, s ennek van alárendelve Hollandia alkotmánya, valamint a két másik részország alaptörvénye.

A legtöbb kérdés az egyes részországok hatáskörébe tartozik, a „királysági” hatáskörbe tulajdonképpen csak a honvédelem és a külügy tartozik, s még néhány kiemelt kérdéscsoport.

A helyzet annyiban hasonlít a dán helyzethez, hogy itt is asszimetrikus a részegységek egymáshoz való viszonya. Hollandia kornánya egyben a Hollandiai Királyság kormánya is, azzak a különbséggel, hogy munkájában részt vesz plussz két kormánytag: Aruba és a Holland Antillák képviselője. Tehát a gyakorlatban az történik, hogy amennyiben Hollandia kormánya olyan ügyekben jár el, mely az egész Királyságot érinti, akkor nem mint Hollandia kormánya hoz döntéseket, hanem mint a Hollandiai Királyság kormánya, s a kormányülésen részt vesz az 1-1 arubai és hollandantillai képviselő is.

Aruba és a Holland Antillák nem része az EU-nak, státuszuk: „EU tengerentúli területe”, azonban lakosai EU-állampolgárok. Egyik terület sem tagja az EU vámterületének.

A Hollandiai Királyságnak eredetileg része volt Suriname volt holland gyarmat is, de a függetlenségre szavazva 1975-ben elszakadt, azóta független állam.

Mindkét terület teljes belső autonómiával rendelkezik, s jogosult a függetlenségre. Ami Arubát illeti, egyszer a függetlenség mellett is döntött már, s ennek 1996-ban kellett volna bekövetkeznie, de az arubai kormány a függetlenség hatáidő nélküli „elnapolását” kérte, s azóta is jelenlegi státusza maradt érvényben.

A Holland Antillák esetében a területet alkotó 5 részegység között hosszú éveken keresztül konfliktusok voltak, ezt az is elősegítette, hogy az 5 részegység két egymástól messze lévő csoportban helyezkedik el: az egyik csoport a Karib-tenger déli, a másik annak északi részén. Eredetileg a Holland Antillák 6 részből állt, Aruba is része volt, de az 1983-ban kiszakadt. A megmaradt 5 rész néhány éve külön-külön népszavazást szervezett a jövőt illetően, a lehetőségek a következők voltak:

- a Holland Antillák fenntartása,

- önálló tagsági státusz a Hollandiai Királyságon belül,

- függetlenség,

- csatlakozás a szűk értelemben vett Hollandiához.

Ami a népszavazási eredményeket illeti, a Holland Antillák fenntartásának javaslatára csak Sint Eustatius szavazott, azaz értelemszerűen a Holland Antillák megszűntetése következett be. Curaçao és Sint Maarten az önálló tagsági státuszra szavazott a Hollandiai Királyságon belül, míg a két további részegység – Bonaire és Saba – pedig arra szavazott, hogy a szűk értelemben vett Hollandia részeivé válnak. Miután Sint Eustatius egyedül maradt a Holland Antillák további fenntartásának ötletével, ő is úgy döntött, hogy Bonaire és Saba példáját követi.

Jellemző, hogy a függetlenséget támogatók aránya mindenhol alig néhány százalékos volt, az egyetlen kivétel Sin Maarten volt, ahol a függetlenséget 14 % támogatta, de ez is jelentéktelen a nyertes opció 70 %-os arányát tekintve.

A megállapodás 2010. október 10-én lép életbe. Tehát e dátum után a Hollandiai Királyság négy részországból fog állni: Aruba, Curaçao, Hollandia, s Sint Maarten. Emellett a szűken vett Hollandia területe megnagyobbodik, lesz 3 karibi szigete: Bonaire, Saba, s Sint Eustatius. Természetesen ezzel a 3 sziget az EU területének szerves részévé is válik, azaz ez lesz a 2010-es EU-bővítés.

Bonaire időközben egy új népszavazást tűzött ki arról, hogy a terület ne legyen-e e inkább mégis önálló tagsági státuszú a Hollandiai Királyságon belül. Hollandia azonban jelezte, hogy a népszavazás eredményét nem fogadja el, s amennyiben Bonaire lakosai az önálló tagsági státuszra szavaznának, akkor a továbbiakban független államnak tekinti Bonaire-t. Amennyiben bekövetkezne, hogy Bonaire változtat eredeti álláspontján és Hollandia „fenyegetése” ellenére megszavazza az új opciót, ez valószínűleg az egész folyamatot le fogja lassítani, hiszen új tárgyalásokra lesz szükség. A folyamat egyszer már késést szenvedett, eredetileg a Holland Antillák felszámolása 2008 végére volt kitűzve. A várakozást megelégelve Saba kormánya egyoldalúan megszűntette alkotmányos kapcsolatait a Holland Antillák többi részével, ezzel furcsa ex-lex állapotot idézve elő: már nem része a Holland Antilláknak, de még nem része a szűken vett Hollandiának sem.

Bonaire

terület: 294 km²

lakosság: 14 006 fő

Curaçao

terület: 444 km²

lakosság: 140 796 fő

Saba

terület: 193 km²

lakosság: 103 065 fő

Sint Eustatius

terület: 21 km²

lakosság: 3 100 fő

Sint Maarten

terület: 21 km²

lakosság: 35 000 fő

Sint Maartennel kapcsolatban érdemes megemlíteni két érdekes tény. Az egyik az, hogy a terület egy sziget (Szent Márton-sziget) déli részén található, míg az északi rész (Saint Martin) francia szuverenitású. Ez a világ legkisebb, országhatárral megosztott szigete. De facto persze a határ jelképes, határőrizet nincs. Kvízvetélkedők emelt szintű kérdése szokott lenni, hogy milyen hosszú a holland-francia határ. Ezen a művelt versenyző elgondolkodik, majd megállapítja, hogy természetesen Európában francia-holland határ nincs, de a versenyző érzi, hogy ez egy nehéz kérdés, így eszébe jut Francia Guayana, de az meg csak Brazíliával és Suriname-mal határos, márpedig Suriname már nem holland, így tehát magabiztosan megállapítja, hogy ilyen határ nincs. A válasz viszont az, hogy van, mégpedig 10 km hosszú és Szent Márton-szigeten található a déli holland és az északi francia rész között.

A holland-francia határ

A másik érdekesség a sziget repülőtere! Más helyen is előfordul, hogy közvetlenül a repülőtér kerítése mögött emberek vannak, s zajlik a hétköznapi élet. (A Ferihegyhez szokott ember igencsak kapkodja a fejét pl. Mexikóban a reptéri leszálláskor, ez személyes tapasztalat: már azt is látom, hogy a teraszon ruhát teregető nő milyen színű ruhacsipeszeket használ, de a gép még mindig nem a kifutópálya fölött van, pedig már nagyjából 6-8 méter magasságon lehetünk...) De az csak Sint Maartenen van, hogy a reptér kb. 10 méterre kezdődik a parttól és normál strand van mellette, így a leszálló gépek a strandolók feje felett nem sokkal repülnek el, ráadásul nem kicsi gépek, hanem óriásgépek is.

Az asszimetrikus föderációk után lássunk egészen más megoldásokat.

Ausztrália

Ashmore- és Cartier-szigetek

terület: 199 km²

lakosság: nincs állandó lakosság

Heard-sziget és McDonald-szigetek

terület: 372 km²

lakosság: nincs állandó lakosság

Karácsony-sziget

terület: 135 km²

lakosság: 1 402 fő

Korall-tengeri-szigetek

terület: 3 km²

lakosság: nincs állandó lakosság

Kókusz-szigetek (Keeling-szigetek)

terület: 14 km²

lakosság: 596 fő

Norfolk-sziget

terület: 35 km²

lakosság: 2 141 fő

Ausztrália esetében az alkotmányos berendezkedés belső és külső területekről beszél. Ami belső terület, az Ausztrália szerves része, ami pedig nem az, az külbirtok, melynek irányítása a szövetségi ausztrál kormány kezében van.

Látható, hogy 3 terület eleve lakatlan, külső területként való kezelési szimplán közigazgatás-technikai kérdés. A külső területként való kezelés fő oka a természetvédelem, ugyanis mindhárom terület természetvédelmi terület.

Ami az Indonéziához közel elhelyezkedő Karácsony-szigetet és  Kókusz-szigeteket illeti, bár a helyi lakosok önkormányzatot választanak, az irányítás az ausztrál szövetségi kormány kezében van. A lakosság kis létszáma és a terület önállóságának feltételei miatt, nem is került szóba lehetőségként valamiféle önálló státusz.

A Kókusz-szigetek esetében érdekesség, hogy a területet a XIX. sz. elején egy brit tengerész szerezte meg, majd a gyakorlatban sajátos feudális államot alakított ki, melyben abszolút uralkodóként tevékenykedett, összekapcsolva a szigetek vezetését saját gazdasági tevékenységével. Ez a státusz öröklődött, a státuszt a korabeli brit kormány el is ismerte. A sajátos antidemokratikus helyzet azonban nem volt már tartható a II. vh. után, így Ausztrália kénytelen volt aktívan fellépni, 1955-ban kiterjesztette addig csak de iure hatalmát a szigetekre, elvéve a szigetek politikai vezetését a „királytól”, majd 1978-ban az ausztrál szövetségi kormány kényszerállamosította a szigetek területét (mely ugyanis addig 100 %-ban a „király” magántulajdonában áll), az akkori piaci földárat kifizetve a „királynak”, végül pedig 1983-ban kitiltotta a „királyi családot” a szigetről, így az Ausztráliába voltak kénytelen áttelepülni. Később az ausztrál legfelsőbb bíróság a kitiltási kormányrendeletet alkotmányellenesség miatt megsemmisítette, s a „királyi család” egyes tagjai visszatértek a szigetekre, azonban ma már sem politikai, sem gazdasági értelemben nem játszanak szerepet. Ez utóbbiban az is szerepet játszott, hogy a „királyi család” családi vállalkozása tönkrement, mivel az ausztrál kormány rendeletet adott ki, mely megtiltotta hogy az ausztrál állam vagy annak szervei igénybevegyék a „királyi” cég szolgálatait, nehogy újraépülhessen a szigeteken a cég monopolhatalma.

A Norfolk-sziget Ausztrália egyetlen autotómiával rendelkező külső területe.

Új-Zéland

Cook-szigetek

terület: 240 km²

lakosság: 19 569 fő

Niue

terület: 260 km²

lakosság: 1 398 fő

Tokelau

terület: 10 km²

lakosság: 1 416 fő

A Cook-szigetek Új-Zéland társult állama. Az új-zélandi parlament nem hozhat döntés a Cook-szigetekről, ez a Cook-szigetek parlamentjének kizárólagos kompetenciája. A teljes belső önkormányzatot kiegészíti a szinte teljes külső önkormányzat, bár Új-Zéland feladata a Cook-szigetek honvédelme és nemzetközi képviselete, azonban ezeket csak a Cook-szigeteki hatóságok beleegyezésével gyakorolhatja. Emelett a Cook-szigetek sok esetben saját magát képviseli nemzetközi kapcsolataiban, 27 országgal saját maga áll diplomáciai kapcsolatban. Fentiek miatt az ENSZ a Cook-szigeteket „nem-tagállamnak”, azaz független államnak tekinti.

A Cook-szigetek parlamentjének épülete

Niue státusza egyezik a Cook-szigetek státuszával. Az új-zélandi parlament nem hozhat döntés Niuéről, ez Niue parlamentjének kizárólagos kompetenciája. A teljes belső önkormányzatot kiegészíti a szinte teljes külső önkormányzat, bár Új-Zéland feladata Niue honvédelme és nemzetközi képviselete, azonban ezeket csak a niuei hatóságok beleegyezésével gyakorolhatja. Emelett Niue sok esetben saját magát képviseli nemzetközi kapcsolataiban, pillanatnyilag azonban csak 1 országgal áll hivatalos diplomáciai kapcsolatban. Fentiek miatt az ENSZ Niuét „nem-tagállamnak”, azaz független államnak tekinti.

Tokelau esete viccnek számít az ENSZ és a dekolonizáció kapcsán. Tokelau három kis atoll, összesen 10 km2 területtel. Bár van önkormányzata, Új-Zéland külbirtoka. A státuszt Új-Zéland – mivel Tokelau szerepel az ENSZ gyarmati listáján – szeretné évek óta megváltoztatni, s társult állammá nyilváníttatni Tokelaut. A tokelauiak azonban szeretnének megmaradni „gyarmatnak”, ezért az eddig megtartott népszavazásokon a társult állami státusz opciója nem érte el a szükséges támogatást. Bár a népszavazás ENSZ felügyelet alatt zajlott, az ENSZ nem hajlandó az eredményt elfogadni, s továbbra is felszólítja Új-Zélandot, hogy a dekolonizációs folyamatot vigye végbe. Hiába könyörög az új-zélandi kormány, a tokelauiak nem hajlandók társult állam lenni.

Tokelau gyarmat szeretne maradni

(hát ez iszonyú hosszú lett és még a felénél sem vagyok, később folytatom)

* * * * * * * * * * * *

Ajánlott további olvasmányok:

• Hány ország van a Földön?
• Nem-létező országok
• Országnevek
• Politikai földrajzi változások
• Zászlók
• Nyelvek
• Bankjegyek
• Új ország Afrikában
• Monarchiák
• Kommunista jelképek
• EU-bővítés
• Földrajzi adatok