bircaeszmék

Kevesen tudják, hogy a kommunista berendezkedésű államok között a leginkább kisebbségellenes állami politika éppen Magyarországon volt, jellemzően leginkább a Kádár-korszakban. Az egyetlen régióbeli ország, ahol gyakorlatilag sikerült a nemzetiségek megsemmisítése: Magyarország.

A II. vh. előtt háromféle nemzetiségi iskola létezett: 

  • 'A típusú' - tiszta anyanyelvi, nemzetiségi tannyelvű oktatás volt, ahol minden tantárgyat – a magyar nyelv és irodalom kivételével – nemzetiségi nyelven tanítottak,
  • 'B típusú' - kétnyelvű oktatás, ahol a tantárgyakat kb. fele részben magyarul, fele részben pedig nemzetiségi nyelven oktatták,
  • 'C típusú' - nyelvoktató oktatás, ahol a tanítás nyelve magyar volt, s a nemzetiségi nyelvet csupán tantárgyként tanították.

1945 után a 'B típus' megszűnt. Az 1945-1946-os tanévben összesen 92 'A típusú' és 62 'C típusú' iskola működött.

1960 tavaszán indult be az 'A típusú' iskolák fokozatos átalakítása 'B típusúra' – A Művelődésügyi Minisztérium 44 167/1960. számú, valamint 44 159/1960. számú utasítása a nemzetiségi tannyelvű iskolákban a természettudományos tárgyakat és a testnevelést immár kötelezően magyar nyelven kellett oktatni.

Az 1960-1961-es tanévben összesen 31 'B típusú' és 329 'C típusú' iskola működött.

Csak az 1985. évi I. törvény adott ismét lehetőséget a nemzetiségi tannyelvű oktatás („A” típus) fokozatos visszaállítására.

Tehát 25 éven keresztül nem volt az országban nemzetiségi iskolarendszer, helyette a gyakorlat látszatkisebbségi, magyarul tanító, a kisebbségi nyelvet csak egyszerű tantárgyként oktató iskolák voltak. Ennek eredménye a kisebbségek teljes asszimilálása lett.

A kettős mérce a magyar nacionalizmus részéről különösen nevetséges. Felháborodást keltett 10 évvel ezelőtt az a szlovák döntés, hogy ezentúl a KIZÁRÓLAG magyar nyelven oktató szlovákiai magyar iskolákban a bizonyítványt nem csak magyarul, hanem két nyelven, magyarul és szlovákul is ki fogják állítani, azaz az ország hivatalosan nyelvén IS. Tiltakozó hullám indult el ezen teljesen ésszerű lépés ellen, s a végén a szlovák kormány kénytelen volt visszakozni. Ezzel szemben: 1985. óta ismét lehetséges a nemzetiségi tannyelvű iskola Magyarországon, van is már néhány tucat ilyen (persze még mindig nem érte el azt a szintet, melyen 60 éve volt a nemzetiségi iskolarendszer), de olyan őrült ötlet, hogy ne legyen a bizonyítvány az ország hivatalos nyelvén is kiadva (sőt, eleve csak azon adják ki a legtöbb esetben) még a legvadabb "magyarellenes" aktivistának sem jutott eszébe.

0
2 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Hozzászólások

Eddig 9 komment érkezett ()

1. Cuba Libre c.C.
2009. 11. 02. 17:16

Kedves Bircaman !

Ebben most nagyon egyetértünk.Talán azzal finomítanám, hogy a kisebbségek nem asszimilálódtak teljes mértékben, sőt vannak olyan anyanyelvi iskolák is, ahol az "anyaország" érettségijét is megszerezhetik a tanulók. Viszont az biztos, hogy a kisebbségek asszimilálására sehol oly erős törekvés nem volt, mint nálunk.Bármilyen vizsgán a legcsúfosabban buknánk el, bármilyen területről is szólna.

Üdv:CL.......

2. maxval bircaman (szerkesztő)
2009. 11. 02. 18:41

1985-tól van lehetőség újra kisebbségi oktatásra, ez tény, s 1990 óta növekedtek a lehetőségek is, azonban a szomorú helyzet az, hogy a mai kisebbségi gyereke a valóságban MAGYAR anyanyelvűek, s az elvileg anyanyelvüket idegen nyelvként tanulják, s azon maximum a magyszülőkkel beszélhetnek, a szüleikkel semmiképpen

persze van ellenreakció, még amolyan enyhén magyarellenes büszkeség is e körökben, de a vicc, hogy még a magyarellenességet is magyarul fejtik ki, mert magyarul tudnak jobban

sokszor hallottam kisebbségi körökben, aktív kisebbségi körökben, amikor találkozik két egymást nem ismerő kisebbségi és a kisebbségi nyelven beszélnek, hogy "na, akkor az egyszerűség kedvéért térjünk át magyarra"

3. Toszmegosztis
2009. 11. 02. 19:22

Miért ne lett volna az? Az internacionalizmus elhallgatott adok-kapok elvére épült, amit már előre megalapozott az áttelepítés.

4. medve1942
2009. 11. 04. 3:39

Én ehhez mint egykori német szakos csak a "sváb" kisebbség tekintetében tudok hozzászólni. A magyarországi falvak németsége más-más korok és tájak dialektusát hozta magával és őrizte meg, irodalmi németséggel csak töredékük tud beszélni, közvetítő nyelvként természetesen praktikusabb számukra a magyar. Nemzetiségi csoporttársaim szerint német anyanyelvük legalább annyira zavarta őket az egyetemi szintű tanulásban, mint amennyire eleinte segítette.

5. hakos5
2009. 12. 08. 22:41

Kedves Maxval, szlovákiai magyarként kénytelen vagyok egy ténybeli tévedésedre felhívni a figyelmedet. A szlovákiai magyar iskolákban egy évtizede KIZÁRÓLAG szlovák nyelvű bizonyítványokat akartak bevezetni, addig ugyanis azok kétnyelvűek voltak. Tehát rossz az eszmefuttatásod kiindulási pontja.
Egyébként Szlovákiában a magyarországi A típusnak megfeleltethetőek a magyar tannyelvű iskolák. És nem "KIZÁRÓLAG", ugyanis szlovák nyelv és irodalom óra minden napra jut. Egyébként a ruszinoknak már csak C típusnak megfelelő iskoláik vannak Szlovákiában is.
A magyarországi kisebbségeket nem nagyon lehet mondjuk a szlovákiai magyarokhoz hasonlítani. Ugyanis míg a előbbiek kizárólag szórványt alkotnak az utóbbiak az összefüggő magyar etnikai tömb szélét képezték, amit a Trianoni határok elég vastagon levágtak. Például még ma is a szlovákiai magyarok 80 százaléka olyan településen él, ahol többséget alkotnak.
A szlovákiai magyar szórvány pedig még jobban eltűnt, mint a magyarországi nemzetiségek. Sőt míg Magyarországon olyanok is nemzetiséginek vallják magukat, akik már a nyelvet sem beszélik, addig itt Szlovákiában még az sem meri beszélni a nyelvet, aki tudja. Gondolom érzed a különbséget....
A Magyarországi A típusú iskolákat pedig tudtommal nem valamilyen "nacionalizmusból" (a Kádár -korszakban?) zárták be, hanem azért mert nem volt irántuk igény. (Elég ciki lett volna, hogy mondjuk a szlovákiából a szlovákok által erőszakkal kitelepített magyarok új lakhelyükön A típusú szlovák iskolába járjanak, nem gondolod? )

6. maxval bircaman (szerkesztő)
2009. 12. 12. 11:09

oké, lehet, hogy a példám rossz volt, nem néztem utána eleggé ezek szerint

de ez nem változtat a mondanivalóm lényegén

természetesen épeszű ember nem állíthatja, hogy egy szétszór 20-ezres kisebbségnek ugyanaz kell, mint egy tömbben élő 600-ezresnek... s ezt senki nem is állította

7. Cezar (látogató)
2010. 03. 13. 14:08

Be akarok jelenkezni....

8. Cezar (látogató)
2010. 03. 13. 14:11

Magyarország nemzetiségpolitikája az 1868 törvénycikk szerint kedvezőbb volt a nemzetiségeknek mint a XXI századi szlovák, román vagy szerb nemzetiségi iskolarendszer. Releváns példa hogy mi nem olvasztottuk be a nemzetiségeket mint ahogy a franciák vagy angolok tették, sőt ! Nem volt nemzetiségi elnyomás amit ma viszont tapasztalnak a határontúli magyarok. Ennyire tidatlan nem lehetsz hogy ezt nem tudod...

9. maxval bircaman (szerkesztő)
2010. 03. 14. 13:26

8.

csupa tévedés...

nem olvasztottuk be, mert nem voltak meg hozzá a külső feltételek, a magyar kisebbségi politika célja a beolvasztás volt, csak nem jött össze

nemzetiségi elnyomás éppen ezért bőven volt

Ne félj, írd ide a véleményedet!

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkek automatikusan aláhúzódnak. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.

Ez a véleményed:
 
Az IP-címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.